Ez most egy télkezdő zeneszó, Robert Schumanntól a Kinderszenen. 1838 márciusában így írt Schumann Clarának: „... Rájöttem, hogy semmi
nem ad jobban szárnyakat a képzeletnek, mint a feszültség, a vágyakozás
valami után, ez történt mostanában is, miközben leveledre vártam, egész
kötetre valót komponáltam - csodálatosat, bolondosat, ünnepélyeset -,
csak nézel majd, ha egyszer eljátszod... Örömet lelsz majd bennük, de
természetesen feledned kell virtuóz mivoltodat... Minden látható itt,
könnyűek, mint a buborék..."
A zenét hallgatva igazi decemberi hangulatunk támad, álmodozni kezdünk...
"Egyszerűen csak a zene szépségeit élvezem és csodálom Mozart bámulatos
művészetét, amely a hat hang mindegyikének megadta a maga saját és
különleges karakterét és minden egyes cselekvő személyt éles árnyalással
választott el a többitől, úgyhogy - teljesen megfeledkezve az abszolút
valószerűségről - a feltételezett valóság mélységét csodálom, s a józan
emberi értelmem elhallgat." Csajkovszkij
Maurice Duruflé elsősorban az orgonazenét illetve egyházzenét kedvelők körében ismert - nekik kell is ismerni ezt a nevet. A klasszikus zenét kedvelők viszont tegnap egy újabb élménnyel gazdagodhattak. Igaz, nem mindenki, és nem mindenhol. Szerda este ugyanis Szolnokon a belvárosi templomban többek között Duruflé Requiemje is elhangzott.
Ha a klasszikus értelemben vett kritika lenne most ez a cikk, akkor ide illene az, hogy sajnos nem telt meg a templom. De, talán így is érezzük ennek a gondolatnak a súlyát...
Az est során négy mű hangzott el:
S. Rachmaninov: Vocalise Pálúr János orgonaátiratában
Francis Poulenc: Litanies a la Vierge Noire (1936)
Improvizáció egy Duruflé témára
Maurice Duruflé: Requiem (1947)
Az első művet Pálúr János orgonaművész adta elő. A második műben a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus csatlakozott, Molnár Éva vezényletével. Az improvizáció szintén Pálúr János csodálatos előadásában hangzott el. (Pálúr János neve nem ismeretlen blogunk olvasói számára, hiszen köztudott, hogy ő is Baróti-tanítvány.)
Duruflé Requiemjének előadói: Turi Melinda (mezzoszoprán), Szűcs Ferenc (bariton), Kiss Lúcia (gordonka), Pálúr János (orgona), a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, Canto Armonico Énekegyüttes. Vezényelt: Kiss Csaba.
Az ő gondolatai jelentek meg a műsorlapon is:
"Mozart vagy Verdi Requiemjének hangjai minden zenehallgató számára ismerősen csengenek. A mai hangversenyen a halotti miseszöveg egy nálunk talán kevésbé ismert megzenésítésével találkozhatnak. A francia zeneszerző, Maurice Duruflé Requiemje témáit főként gregorián dallamok képezik, ahogy az a szerző más darabjaiban is előfordul. Az 1947-ben keletkezett művet édesapja emlékére írta."
A hangverseny összességében különlegesnek és csodálatosnak mondható. Különleges azért, mert sokan még nem "szoktak hozzá" a romantikus vagy éppen a kortárs művekhez. Én büszkén mondhatom, hogy számomra Duruflé kortárs volt, igaz, csupán néhány évig... Csodálatosnak pedig azért, mert teljesen más dimenziót jelenített meg, mint Mozart Requiemje, valamint azért, mert az előadók talán száz százalékban át tudták adni azt, ami a szerző szándéka volt.
Két szó jutott eszembe a koncert végén: remény, realitás. Ez a zene abszolút reális volt. A téma, melyet Duruflé megzenésített (a requiemben), olyan mélységeket és ezzel együtt realitásokat tárt föl, amik fölött hajlamosak vagyunk ma elsiklani. Érdekes, ma valami miatt látnom kellett (egy kicsit akartam is) egy 101 éves nénit látni a koporsóban. Még ilyet nem láttam. Összement, kicsi volt, és tehetetlenül, kihűlve feküdt a ravatalon. Szóval azt akarom mondani, hogy Duruflé tökéletesen megzenésítette az élet végességét. Azt, hogy az Egyház tanítása szerinti három állapot valós, reális: pokol, tisztítóhely, mennyország. A harmadik tételben érezhető leginkább a zenéből, hogy tényleg létezik (és nem létezHET) a pokol. Egy rövid idézet a szövegéből: "védd meg minden meghalt hívő lelkét a pokol büntetésétől, és szabadítsd ki őket a tisztítóhely kínjaiból." Ezt Duruflé tökéletesen komponálta meg, a tegnap esti előadók pedig tökéletesen szólaltatták meg, és adták tovább számunkra, hallgatók számára.
Az ötödik, "Pie Jesu"-tétel kedvenc. Miért? Mert a kegyes Jézusról van szó benne, akitől örök békességet kérünk. Tudván, hogy bűnösök vagyunk, tudván, hogy kerülhetünk ide vagy oda, mégis, felsír a lélek (a hangszerek szaván) az üdvösség után. Ezután még három tétel előzi meg az utolsót, melyek során szintén a remény és kétség jár karöltve. De mi az élet? Nemde reménység és kétség együttvéve?
Az utolsó tétel, a kilencedik az "In Paradisum". Ennek legizgalmasabb pontja a vége. Nincs feloldás, nincs igazi záró akkord. A remény, mely soha nem fogy el, most jelenik meg igazán. De mit tesz? Mindent a végtelenül irgalmas Istenre hagy: ő oldhat fel mindent. Ő tehet igazságot, ő mondhatja ki a végszót. De a remény, a feloldódásban való remény kifejeződik. Várjuk a végső "feloldást", minden kereszt és minden jel alól, mely életünket végigkísérte. És ha Isten felold (mert csak ő oldhat fel) minket minden teher és minden próba alól, akkor élvezzük majd örökké az igazán tiszta, az igazán szép, és igazán teljes hangzatot, mely nem lesz más, mint Isten maga.
Budapesten, a Király utcában immár 10 éve működik Bősze Ádám Zenei Antikváriuma. A hangulatos helyen nemcsak a könyvek és kották közt böngészhetünk, hanem igazán finom kávét, de teát is lehet inni...
A házigazda, ha éppen ott van és nem a rádióban halljuk, nagyon készséges és barátságos - jó bemenni akár csak egy kávéra is, és közben ránézni Erkel litográfiájára az 1850-es évekből...
Budapest, Király utca 77. (Bejárat a Csengery utca felől.)
Az interneten olvasható leírás:
"Az antikvárium 2004 óta foglalkozik régi, ritka kották, zenei könyvek és
egyéb dokumentumok kereskedelmével. Havonta jelenik meg
újdonságértesítő az antikvárium friss szerzeményeiből, évente kétszer
pedig árverést tartunk, elsősorban magyar vonatkozású dokumentumokból. Az antikvárium rendszeresen részt vesz nemzetközi kiállításokon, Lipcsében, Frankfurtban, Londonban és Koppenhágában.
Bősze Ádám Zenei Antikváriuma tagja a Magyar Antikváriusok
Egyesületének (MAE) és az Antikvár Könyvkereskedők Nemzetközi
Szövetségének (ILAB)."
Itt összegyűjtöttünk néhány felvételt a ritkán hallható Requiemek közül. Ugyanis nemcsak Mozart és Verdi komponált ebben a témában, hanem még mások is.
"Intézetünk címében Liszt Ferenc nevét viseli. E név nem hiú pompa, hanem szigorú figyelmeztető." - mondta Dohnányi Ernő főigazgatói székfoglalójában.
Liszt Ferenc egy olyan, magát mindig magyarnak valló zeneszerző, aki sarkköve a magyar komolyzenének. Az ő karmesteri elképzelését tükrözi máig a pulpitus, és a karmester ma látott szerepe, jellege. Zongorajátéka meghatározó és ösztönző. Zenei stílusa pedig olyan mélységeket érint és hoz felszínre, ami minden zeneértő és zeneérző ember számára szükséges.
Többet kellene hallgatnunk Lisztet...
Arthur Rubinstein előadásában hallgassa meg Liszt Ferenc: La campanella című művét.
A cím kis harangot jelent, vagy kis csengőt. A dallam is erre emlékeztet. Paganini művek szolgáltak alapul a zene megírásakor. A végleges verziót 1851-ben adta ki.
Liszt Európa szerte nagy „sztár” volt, többen úgy tartják hogy korának
legjobb zongoristája. Ez a virtuozitás a zeneművekre is jellemző, Liszt,
Chopin vagy például később Rachmaninov műveit a legnehezebb eljátszani,
és a La campanella is ezek közé tartozik, néha két hang között amit egy
kézzel kell játszani 46 centi van.
"Csak ennyi és ennyi hang van egy oktávban, és az ember mégis (...) több millióféleképpen kombinálhatja ezt a néhány hangot. Egyszer egy zenész azt mondta nekem, hogy az ember sose kaphatja meg kétszer ugyanazt a dallamot." Agatha Christie
Október 17-én, vagyis MA este 20:20-kor az M1-en kezdődik a Virtuózok című műsor!
Némethy Attila bevallotta, hogy eleinte idegenkedett a műsortól, ám a forgatás elején meglátta, hogy itt fantasztikus dologról van szó: mindenki azért dolgozik, hogy a komolyzene közelebb kerüljön az emberekhez.
„A zene az érzelmek gyorsírása. Azok az érzelmek, melyek csak nagy körülményességgel írhatók körül szavakkal, közvetlenül megnyilatkozhatnak a zene által.” Lev Tolsztoj
"Elképesztő előadói tehetsége volt: amit kigondolt, azt véghezvitte. Ő inkább zenész volt, nem zongorista: Beethoven-játéka kapcsán éreztem, hogy nem a zongorával együtt fejlesztette a koncepcióját, hanem ráerőszakolta a hangszerre az elképzelését. Ritkán volt kedve gyakorolni, de amikor igen, olyankor azért gyakorolt olyan sokat, mert addig nem nyugodott, amíg nem szólalt meg az általa elképzelt hang. A zenélési vágya és igénye volt a legnagyobb, és így mindent el tudott hitetni, még akkor is, ha voltak melléütések." (Prunyi Ilona Fischer Annie-ról, in müpa magazin, 34-35.)
Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész.
Édesanyja zongoratanárnő volt, így már nagyon korán megismerkedett a komoly zene világával. Hegedülni viszonylag csak későn, kilenc évesen kezdett Lányi Margit tanárnőnél. Elmondása szerint ekkor tanulta meg a szakmához szükséges munkamorált, ami megalapozta későbbi karrierjét. Volt olyan óra, amely reggel kilenctől délután ötig tartott, s 1966-ban még az angliai labdarúgó-világbajnokság döntőjének megtekintéséről is le kellett mondania a gyakorlás érdekében.
1973-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Kovács Dénes tanítványaként. Tanulmányai során több jeles művésztől is tanulhatott: Simon Alberttől, aki a főiskolai zenekar vezetője volt; valamint Kocsis Zoltánnal együtt egy évig járt Kurtág Györgyhöz. Még abban az évben, mikor befejezte az egyetemet, Kovács Dénes felkérte tanársegédéjének. Már akkor ismert hegedűsnek számított, ami sokat segített neki kezdő tanárként. 1978-ban az intézmény adjunktusa, 1989-ben docense lett, 1978 óta vezeti a különleges tehetségek osztályát.
Pályája kezdetén több rangos versenyen is sikeresen szerepelt. 1971-ben nővérével, Szenthelyi Judittal második díjat nyert a budapesti Weiner Leó kamarazene-versenyen, majd 1973-ban Schiff Andrással első díjat nyertek, 1975-ben pedig szintén első helyezést ért el a Magyar Rádió Hegedűversenyén.
1988-ban megalapította a Magyar Virtuózok Kamarazenekart a főiskolán végzett tehetséges tanítványaiból. 1999-től nem csupán művészeti vezetője, de karmestere is lett az együttesnek. 1990-ben az amsterdami Concertgebouw Nagytermében mutatkozott be az együttes, s az ottani siker a következő években számos külföldi meghívást hozott. Európa és Ázsia több országában is megfordult az együttes, mint például Olaszország, Portugália, Ausztria, Japán és Dél-Korea legjelentősebb koncerttermeiben.Oktatói tevékenységét nem korlátozta le az ország határain belülre. Számos mesterkurzust tartott a Greensboro Fesztiválon (Egyesült Államok),valamint Finnországban és Brazíliában is. Hazai tanítványi közül többen is nemzetközi karriert futottak be szólistaként, mint például Falvay Attila, Baráti Kristóf és Lendvay József. “...hihetetlen felelősség egyénekkel dolgozni: amikor ugyanis egy egyéni hangszeres leteszi egy tanár kezébe a hangszeres sorsát, az azt jelenti, hogy öt év múlva, amikor diplomázik, akkor valahol az a tanár döntötte el, hogy az életben mire fog jutni…” (Fidelio, Bokor Gabriella: Hegedű-lélektan).
Mikor elindította a hangverseny-maratont, amin egy nap alatt négy koncertet ad, eszébe sem jutott rekordot állítani. Az ötödik hangverseny-maraton előtt kereste fel a Guinnes Rekordok magyarországi képviselője, miszerint ő még ilyet nem látott ezelőtt. A sikeres rekordkísérlet egy napon tíz órás hegedülést, zenélést jelentett.
Munkássága elismeréseként többek közt Liszt Ferenc-díjat (1986), MSZOSZ-díjat (1990) és Kossuth-díjat (2008) kapott.
Érdekes. Bármi történik az emberrel egy nap során, este a zene teljesen átalakítja énünket - gondolatunkat, belsőnket. Egy nagyszerű videóra bukkantunk, és ezt meg kell osztanunk az Olvasóval is. Csodálatos az orgona, a kórus és a zenekar összhangja. Mintha a zene világnapján más nem is szólhatna, csak az Isten-dicséret, az összes hangon: a hangszerek királynőjén, az emberi hangokon, és a hangszereken - egyszerre.
A zene Isten adománya. Hogy miért? Egyszerű a válasz, ám talán mindenkinek magában kell megválaszolnia. Mikor - mi? Éppen öröm, éppen vigasz, éppen erő, éppen hála...
Widor nagyszerű orgonaműve most más módon szólal meg. Érdemes akár többször is meghallgatni. Ne mi szóljunk tehát ezen a nagyszerű világnapon, hanem maga a ZENE!
1975 óta ünnepeljük egy napon világszerte a Zenét. Nem akármilyen zenét. Az igényes, szellemet- és lelket egyaránt gyönyörködtető, megnyugtató, frissítő, vigasztaló, elgondolkodtató zenét. Sorolhatnánk a jelzőket, mely a komolyzenét illeti. Mindenkinek van kedvenc zeneszerzője, meg nem unt dallama, amelyet nevezhetünk akár slágernek is. A zene világnyelv. Mindent kifejez, és mindenben segít közölni.
Ma hallgassunk tudatosan zenét. Valamit válasszunk ki CD-ink, lemezeink közül, vagy éppen az interneten keressünk rá egy kedvencre. A zenét igazán ünnepelni viszont úgy lehet, ha életünk során igényesen hallgatunk zenét. Ebben lehetünk válogatósak, és mindig törekedjünk a minőségre. Fontos az előadó személye is egy-egy zenemű interpretálásában, és nem árt tudunk a műről és szerzőjéről néhány információt.
Mi egy különleges felvétellel ünneplünk itt, a zene blogján. Az ötletet az Opera idei műsorfüzete adta. Október huszadikán Zongoraáriák - Liszt Ferenc születésnapja az Operaházban címmel lesz előadás. Zongorán a világhírű Alexander Gavrylyuk, a mindössze harminc éves ukrán zongoristát hallhatjuk. A műsoron szerepel Brahms: Paganini-variációk műve. Most ebből hallhatunk részletet a videón:
Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas koloratúrszoprán operaénekesnő.
Gimnazista korában dr. Madai Lilla énektanár figyelt fel a hangjára, ezután vették fel a szegedi Liszt Ferenc Konzervatóriumba, ahol a négyéves képzést két év alatt fejezte be. 19 évesen - minden idők legfiatalabbjaként - szerződtették magánénekesként a Magyar Állami Operaházhoz, ahol 1999-ig volt tag. 1996-ban külföldre utazott, előbb Philadelphiában, majd Milánóban képezte magát ösztöndíjasként. Mozart Varázsfuvolájának Éj királynője szerepében a világ összes jelentős színpadán fellépett, Londontól Párizsig, Münchentől New Yorkig. 2004 óta folyamatos szerződése van a New York-i Metropolitan Operaházban.
Október 17-től láthatjátok őt is a Virtuózokban! (kép és szöveg: facebook.com)
Némethy Attila négy évesen kedzte tanulmányait édesanyja irányításával, aki - többek között - Dohnányi Ernő és Bartók Béla tanítványa volt. 12 évesen került a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozatára, ahol Máthé Miklósnénál tanult a Rendkívüli Tehetségek osztályában, majd Hernádi Lajos és Kadosa Pál irányításával diplomázott.
Számos hazai és nemzetközi versenyen ért el előkelő helyezést. Oktató munkáját 1986-ban kezdte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol jelenleg is zongorát oktat. Több mesterkurzust tartott itthon és külföldön, és világszerte vesz részt zenei versenyek zsűrijeinek munkájában is. Zongoraművészként fellépett Európa szinte valamennyi országában, de szerepelt Kanadában, Kínában, Kóreában és Japánban is, neves zenekarokkal és művészekkel zenélt együtt. Több rádió-, televízió- és hangfelvétel készült közreműködésével. Állandó munkatársa a Bartók Rádiónak, ahol több műsor szerkesztője és műsorvezetője. kép és szöveg: facebook.com
1995-ben szerzett karmesteri diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Lukács Ervin növendékeként. Az egyetemi évek alatt kétszer is részt vett Jurij Szimonov mesterkurzusain. 1993-tól rendszeresen vezényli Magyarország vezető szimfonikus zenekarait, illetve különböző zenés színházak produkciót is. 2001 óta rendezéssel is foglalkozik, az általa rendezett Don Giovannit nyolc évig játszotta a Magyar Állami Operaház. 2011 óta a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója. 2013-ban megalapította a Bartók Plusz Operaíró Versenyt. Gergely a Magyar Állami Operaház tagja. kép és szöveg: facebook
A Virtuózok szakmai zsűrije: Miklósa Erika, Szenthelyi Miklós, Kesselyák Gergely, Batta András, Némethy Attila. Most egy-egy bejegyzésben a zsűri tagjait mutatjuk be. Elsőként Batta Andrásról olvashatnak.
Batta András:
Budapesten született. Gordonkázni tanult, majd a zenetörténet felé vette útját. Adjunktus, docens, tanszékvezető, rektorhelyettes, majd rektor. Most pedig kormánybiztos. Tudása megkérdőjelezhetetlen.
Fő kutatási területe Liszt, Weiner és Richard Strauss zenéje. Emellett az osztrák-magyar operettek világa.
Számos könyvet és tanulmányt írt. A Magyar Állami Operaház Baráti Körének elnökségi tagja.
Szakértők megvizsgálták Fryderyk (Frédéric) Chopin (1810-1849) világhírű lengyel romantikus zeneszerzőnek a varsói Szent Kereszt-székesegyházban őrzött szívét, és megállapították, hogy az tuberkulózis és esetleg más tüdőbetegségek nyomait mutatja. Ez egybevág a Chopin halálakor, 1849-ben kiadott párizsi orvosi jelentéssel, amely szerint a lengyel születésű komponista halálát tuberkulózis okozta.
Chopint Párizsban temették el, de szívét - a romantikus korszak szokásainak megfelelően - Varsóba vitték, ugyanis itt nevelkedett fel, és ott az óváros közelében lévő Szent Kereszt-bazilikában helyezték el. Kettős dobozban, egy lepecsételt kristályüvegben őrzik egy díszes oszlop belsejében.
A szívet április 14-én, kívülről, mindenféle beavatkozás nélkül szemlélték meg a szakértők. A vizsgálat eredményeiről egy szerdai varsói sajtóértekezleten számoltak be az abban részt vevő tudósok. Amint Tadeusz Dobosz, a wroclawi Orvosi Akadémia törvényszéki orvosszakértő tanszékének tanára elmondta, Chopin szíve kiváló állapotban van. Hozzáfűzte, hogy a vizsgálatra azért volt szükség, mert egyes történészek kétségbe vonták, hogy a befalazott üvegben valóban benne van-e a zeneszerző szíve. A vizsgálat eloszlatta a kétségeket - hangsúlyozta a professzor.
A szívet tartalmazó üvegedényben lévő konzerválófolyadék színéből konyakra lehet következtetni, amely a kor legerősebb szeszes itala volt, és konzerválási célokra is használták - mondta a professzor. Michal Witt genetikus professzor elmondta, hogy a szív jelentősen megnagyobbodott, ami tüdőbetegségből eredő légzési problémákra utal. Tuberkulózisos gümők is láthatók a szerven.
A tudós nem bocsátkozott feltételezésekbe, hogy milyen egyéb baja lehetett a törékeny szervezetű és gyakran betegeskedő zeneszerzőnek. Amikor Witt 2008-ban engedélyért folyamodott Chopin szívének megtekintéséért, azt mondta, hogy a komponista egy gyógyíthatatlan örökletes anyagcsere-betegségben, úgynevezett cisztás fibrózisban szenvedhetett. A szemle után a szakértők viasszal ismét lepecsételték az üvegedényt, és közölték, hogy a legközelebbi vizsgálatra leghamarabb 2065-ben kerülhet sor.
Chopint a legnagyobb lengyel zeneszerzőnek tartják, zongoradarabjait világszerte ismerik és kedvelik. Varsó közelében, Zelazowa Wolában született 1810-ben lengyel anyától és francia apától. 20 éves korában Bécsbe, majd onnan Párizsba költözött, ahol 1849. október 17-én, 39 éves korában meghalt. A szívét tartalmazó urnát a zeneszerző nővére vitte haza Lengyelországba Párizsból 1850 körül, de csak 1880-ban helyezték el a Szent Kereszt-székesegyházban.
1659-ben ezen a napon (szeptember 10.) született Henry Purcell angol barokk zeneszerző. 1679-ben a Westminster Abbey orgonistája lesz, ekkor írja fantáziáinak és In nomine-inek nagy részét. Purcellnek ezt a korai korszakát az egyházzene hangsúlyos volta jellemezte: a változatos zsoltárfeldolgozások és service-ek mellett anthemei a műfaj virágzásának csúcsát jelentik.
Ezúttal ajánló is társul a zenéhez. Ha már barokkról van szó, elengedhetetlen, hogy ne hívjuk fel a figyelmet egy kiváló CD-re. Igaz, háromt éve jelent meg, de úgy tűnik, kevesek számára lett ismert az "EGER & BAROQUE barokk hangulatok képben és zenében, képes album CD melléklettel". Az egyedülálló kiadvány a régi korok művészetének felidézésével a képek
mellé zenét, a zenéhez képet társít. Különlegessége, hogy a zenei CD
mellé egy kis fotóalbumot is kezébe vehet a hallgató: míg barokk muzsika
szól hazánk legkiválóbb régizenészeinek előadásában, addig fényképeken
Eger városának legszebb barokk épületei templomai és középületei
segítenek a ráhangolódásban.
Több, mint egy órányi varázslatos orgona és kamarazene, 17 zeneszám, 10
téma és 43 fotó. Apró részletek, díszítések képben és zenében - így is
jellemezhetnénk az eddig útikönyvkiadóként megismert Super Guide Bt.
újdonságát, melynek fő támogatója Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata,
médiatámogatója a Média Eger Kft. (forrás: eger.egyhazmegye.hu)
És még egy dolog, ami a MüPÁban lesz:
A Budapesti Fesztiválzenekar német barokk estje. ITT láthatja, hogy mit adnak elő.
Az ajánlások közepette meg kell jegyeznem valamit. Éppen ma találkoztam egy ismerősömmel, aki antik dolgokkal, emellett kiemelt módon képekkel foglalkozik, kereskedik. Felesége festőművész. Beszélgetésünk során elmondta, hogy rövidesen be kell zárnia antikvitását, mert nincs értelme foglalkozni az egésszel. Régebben több volt a német, külföldi turista, akik számára a mi leselejtezett értékeink kincsek voltak. Ma már megelégszenek (az ő gyerekeik és unokáik) az ikeastílussal. De a magyarok is érdeklődőbbek voltak.
Felvetettem, hogy nyilván ez pénz kérdése, mármint, hogy nem veszünk régiséget, szépet, kincset. Ő azonnal nemleges választ adott, majd kifejtette, hogy nézzük csak meg: a magyarok... Milyen (és mennyi) autó van reggelente az iskolák előtt? Milyen autókkal mennek misére az emberek? A plázákban mennyi ember tartózkodik, és akár késő este is? Milyen nyaralásokra megy a magyar, miközben itthon rejtve marad számukra az a sok kincs?!
Igen, elgondolkodtató, hogy mennyit költünk ma művészetre és kultúrára. De ugyanezt mondta ma este Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója is az Erkel Színház kapcsán... Ki kell alakítani, hogy az embereknek (átlagembereknek) igényük legyen a kultúrára. És ennek érdekében mindent meg kell tenni.
Nagyon fontos egyébként, hogy mi vesz minket körül. Milyen képeket akasztunk a falra, milyen tányérból eszünk, milyen pohárból iszunk? Milyen párnára tesszük le a fejünket délután, és milyenre éjszaka....? Milyen órán látjuk a tovahaladó és meg nem álló időt? Hogyan nyugtázzuk, hogy ma hűvös reggelre ébredtünk, vagy éppen késő este is meleg idő van...? Ezek mind befolyásolják az ember gondolatait, közérzetét, ihletét, magán- és közösségi létét.
Nos, döntse el ki-ki magában, hogy a következő hónapokban mit tesz: színházba megy, múzeumba, hangversenyre, vagy éppen vesz egy minőségi CD-t, egy neki tetsző festményt, képet, akár egy gyertyatartót... De ne feledjük, hogy mindemellett kötelességünk lenne megőrizni elődeink hagyatékát, értékeit, amik által megérezhetünk egy darabkát a hitből, hűségből és szeretetből.
Esztergomban most kezdődik a hatodik Liszt hét. Immár Baróti István nélkül, aki közismerten a legkiválóbb Liszt-előadó volt. Elsősorban orgona és zongora műveire kell gondolnunk. Liszt egyházzenei elképzelése és gyakorlata nem tűrt kompromisszumot. Isten számára a legfőbb Úr volt, akitől származik minden, és akiért létezik minden. (A zene is.)
Az a Liszt-érzékeny esetünkben, aki fogékony Liszt világára. Tehát nem allergiás... (Orvosilag bizonyított, hogy egy-egy allergiát az azt okozó dologgal lehet gyógyítani...)
Most, a Liszt hét elején hallgassuk meg a La Campanellát.
Blogunk csatlakozik az első világháborús megemlékezésekhez, speciálisan mi a zenei részeket idézzük fel. Első bejegyzésben régi katonadalokat hallgathat meg.
Az öt éve elhunyt Cseh Tamás valamint Péterdi Péter feldolgozásában egy másik:
Májusban két különleges alkalomra hívjuk fel a figyelmet azok számára, akik a vokális zene iránt érdeklődnek, azon belül pedig szívesen hallgatnak kórusokat.
Vasárnap az ország legnagyobb énekkara lép fel a müpában: 10 város, 20 kórus, 470 énekes. Haydn: A Teremtés című oratóriumát adják elő.
Május 24-én pedig a Kórusok Éjszakája lesz. Erről ezen a linken tájékozódhat.
Előbbiről pedig a lent mellékelt képen.
Kapcsolódjon ki a kultúra segítségével, most, nyár előtt!
Elérkezett a szentháromnap, melyre egész nagyböjt idején készültünk. Talán minden egyházi év csúcspontja és várva-várt ideje a húsvét, vagyis a virágvasárnappal kezdődő nagyhét, és a húsvét a maga nyolcadával.
Elmélkedés alig képzelhető el zene nélkül, bár sokszor a csend (az igazi csend) mélyebb, mint bármilyen zenei kompozíció. Most, nagypéntek előestéjén Dvořák Stabat Mater című művét ajánljuk az Olvasónak.
Ez valóban ráhangol nagycsütörtök estéjének és nagypénteknek a lényegére. Mennyire vagyunk képesek együttérezni Jézussal és az őt kísérő személyekkel? Nem Isten vagy az Istenember helyébe kell lépnünk... csupán megsiratnunk elesett, bűnös, gyarló, gyönge ember-voltunkat.
Ez a mű teljes mértékig alkalmas erre. Milyenek voltunk? Vannak-e régi bűneink? Mit kell azonnal abbahagynunk? Mivel bántjuk meg állandóan Istent? Mi okoz nekünk fájdalmat mindig? Tudunk-e új emberekké válni? Miért hat meg minket Jézus szenvedéstörténete?
Nagyhét közeleg, és ezzel együtt egyre inkább kavarognak bennünk az érzések Jézus halálával és feltámadásával kapcsolatban. Buxtehude zenéje segítség lehet...
Poulenc (1899-1963)1950-ben komponálta Stabat Mater című művét. A mű egy szoprán szólistára, vegyeskarra és zenekarra íródott. A szerző első műve ez kórusra és zenekarra. Christian Bernard (fiatalon meghalt zeneszerző) emlékére írta, Requiemként, hiszen alkalmas ez a zene a gyászra is, bár a címe és szövege elsősorban Mária Szent Fia fölötti fájdalmáról és gyászáról szól.
A művet két hónap alatt írta meg, és sok benne a visszatérő motívum, melyek érzelmi súlypontokat alkotnak.
Az eredeti (vatikáni) szöveget négy helyen módosította:
- 13. strófa, 1. sor: nem "Fac me tecum, pie, flere" hanem "Fac me vere tecum flere"
- 14. strófa, 2. sor: nem "Et me tibi sociare" hanem "Te libenter sociare"
- 17. strófa, 3. sor: nem "Et cruore Filii" hanem "Ob amorem Filii"
- 18. strófa, 1. sor: nem "Flammis ne urar succensus" hanem "Inflammatus et accensus"
A Stabat Mater himnusz szövegének keletkezése a 13. századra vezethető vissza, Jacopone da Todi-nak (ca.1230-1306) tulajdonítják. A liturgiában a 15. században kezdték használni, szekvenciaként. Ez elbeszéli Szűz Mária fájdalmát és szenvedését. Ma a liturgiában nincs kifejezett szerepe, ám közkedvelt népének is lett belőle, valamint a igen sok zeneszerző komponált zenét a szöveghez: Josquin, Palestrina, Lassus, Alessandro és Domenico Scarlatti, Vivaldi, Pergolesi, Haydn, Rossini, Liszt, Dvořák, Verdi, Szymanowski és Penderecki.
Poulenc 12 részre osztja a himnuszt. Mozgalmas, változatos tempó, olykor alig hallható, fél hangnyi távolságok. A mű indítása meghívja a hallgatót a nyugodt hozzáállásra, a szemlélődő hallgatásra. A kórust és a zenekart többnyire külön kezeli.
Egy évvel halála előtt így írt barátjának: "Lés Ténèbres, Gloria, Stabat Mater. Úgy gondolom, három jól sikerült egyházi mű. Lehet, hogy pár nappal megkímél a purgatóriumtól, ha egyáltalán elkerülöm a pokolba jutást."
Poulenc a mélyen vallásos zeneszerzők közé tartozik. Zenéje nem mindig könnyű a fülnek, ám annál mélyebb érzelmeket, intellektust kíván meg hallgatása. A Stabat Matert hallgatva sokkal mélyebbre tudunk "evezni", sokkal mélyebb réteget tárhatunk fel Krisztus szenvedéstörténetében is, de saját hitéletünkben, életünkben is. Nem marad közömbös a szenvedés, mely fölött sokszor elsiklunk, értelmetlennek titulálva azt.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged! Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!
Harminc nemzet több mint 130 fiatal operaénekese jelentkezett a Liszt Ferenc Zeneakadémia első saját szervezésű nagyszabású nemzetközi versenyére, az I. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyre.
A szeptember 14. és 21. között a Zeneakadémián megrendezendő négyfordulós, 42 ezer euró (csaknem 13 millió forint) összdíjazású megmérettetésre a március végi jelentkezési határidőig sikeresen regisztrált több mint 130 énekes egytizede magyar ajkú. A kiemelkedően jelentős kínai, japán, dél-koreai, román, lengyel, orosz és ukrán érdeklődés mellett a világ minden tájáról érkezett jelentkezés Irántól Nigériáig, az Egyesült Államoktól Ausztráliáig és a Fülöp-szigetektől Izraelig, beleértve húsz európai országot - olvasható a Zeneakadémia keddi közleményében.
A Zeneakadémia a 2013. decemberi meghirdetést követően világszerte több mint 400 egyetemet és zenei szervezetet értesített az eseményről. A széles körű beharangozásnak köszönhetően több mint 15 ezer érdeklődő kereste fel a verseny angol és magyar nyelvű honlapját, ahol 2014 januárjától állt nyitva a hazai viszonylatban egyedülálló, videó feltöltést is lehetővé tévő online felület, melyen keresztül a jelentkezések több mint 90 százaléka érkezett.
Amikor elérkezik február, a templomi énekesek a tavaszi programot kezdik el tervezni. Sajnos nagyheti szertartásaink tele vannak hibákkal, oda nem figyeléssel, ami a szétszórtságból fakad. Hiába tart négy vagy két filiában a plébános szertartást, ha nem tudja egyiket sem átélni kellő hittel. A nagyhétnek nem az a lényege, hogy mindenki legyen valamiféle előadáson, meg hallgasson beszédet, és esetleg énekeljék el a passiót. Mert hát az a lényeg! Igen, Bach számára talán akkor lényegi kérdés volt, hogy a koráldallamokat hová helyezi, és a különféle szerepeknek milyen zenei alapot ad. Viszont ma, hazánk valamelyik (találomra) templomába betérve, sajnos negatív tapasztalatok születnek. Azt kell mondani, hogy kár mindenféle dicsérendő és tisztelendő erőfeszítés és készület, ha a kakas különb módon szólalna meg a passióban, mint Péter... Persze hol találunk derék férfit, aki képes lenne Péter apostol, Werner atya által megkomponált szerepét előadni?
Nos, van mit írnunk most is. Egy tapasztalt kórus már nagyböjtöt megelőzve elkezdi a felkészülést. Szemlét tart, hogy mi vár rá a nyári szünetig, és tematizálva elkezdi a felkészülést. Elosztja a karnagy a szólistákat, a virágvasárnapi (nehezebb) passió turba részeit pedig elkezdik gyakorolni. Onnantól egészen az előadás napjáig gyakorolni kell, vagyis ébren kell tartani. Nem lehet sutba dobni, hogy már tudjuk. Talán sántít ez a hasonlat is, de az ember, amikor megtanul beszélni, nem hallgat el utána több évre... Ébren kell tartani, mert a virágvasárnapi passió háromévente váltakozik. A nagypénteki János-passió állandó. Minden évben az van. Ezért könnyebben gyakorolható. Az a kórus, ahol heti két próba van, felváltva gyakorolja a passiókat. Egyik nap a vasárnapit, másik nap a péntekit. Kihagyni nem érdemes, főleg egy amatőr kórusban.
Sajnos a szép éneklés elé került mint szempont az idő. Mivel a pap az egyházközség vezetője (liturgikus szempontból főleg), ezért minden neki van alárendelve. Főleg azért, mert ideje be van osztva a több misézőhely miatt. Ha csak egy helyen van teljes virágvasárnapi szertartás, az üdvösebb, mint itt is-ott is belekapni, és végül semmit nem csinálni szépen, méltó módon. Az olvasmányok és evangéliumok rendszerint már a rövidebb formában hangzanak el...
Virágvasárnap a zsinat utáni reform óta (előtte sem volt hosszabb) meglehetősen karcsú. Amit mindenféleképp elvégez a szertartást vezető (pápa, püspök, pap), az az ágak megszentelése, evangélium és az ágakkal való bevonulás. Ez különösebben nem nyújtja a mise hosszúságát, mert bűnbánati rész itt már nincs. Tehát egyedül a passió éneklése "nyújt" a misén.
A lényegi kérdés itt is az, hogy mennyi időt szánunk Istenre? Persze ki hallgatna szívesen fél órán keresztül hamis éneklést, enyhén ittas Pilátus-félék kajabálását? Viszont érdemes belegondolni a zeneszerzők által komponált passiók világába...
Klasszikus és igen gyakran (minden évben) előadott passió a Bach-féle. Mellé tartozik a Stabat Materek sokasága, vagy például Liszt Via crucis-a. Ezek nélkül nincs nagyböjt.
Azért említsünk meg egy kicsit ide tartozó műfajt is, a keresztutat. Hiszen az is passió. A legális egyházi énekek gyűjteményében egy változat található keresztútkor való éneklésre: "Szívünk, lelkünk most kitárjuk." Sem az Éneklő Egyházban található nem használatos - csak azért, mert Éneklő Egyház, sem pedig egyéb dallamok. Esetleg a helyi plébános elfogad néhány használható dallamot. Aktív fiatalok gitárt ragadnak kezükbe, tövist raknak barátjuk fejére, köntöst a másikra, és elindulnak a hegyoldalon. Jó dolog megjeleníteni, feleleveníteni Jézus szenvedését, de törekedjünk a mélységre. Az a lelki és pszichikai mélység, melyet egy Bach-passió hangszerelése tükröz, soha nem fog visszaadni egy gitár.
Bach zenéje olyan mélységekbe hat, amire ilyenkor a keresztény léleknek szüksége van. A liturgia nagyböjtben nemhogy a hangszerek használatát, hanem még az orgonáét is korlátozza, szinte tiltja. Nagycsütörtökön a Rómába zarándokló harangokkal együtt az orgonasípok is elhallgatnak. Nagypéntek misztériumába mégis ez a jól hangszerelt mű, a Bach-passió (bármelyik) képes bevezetni minket. Persze ezt a liturgián kívül tesszük meg, hiszen a liturgia ilyenkor nem engedheti meg a koncertszerűséget.
Nagyböjt vasárnapjain jó, ha megszólaltatunk egy-egy komolyabb művet: Kodály Stabat Matere, Pergolesi művei, vagy Bach-kantáták... Elég ilyenkor egy szólista és mellé halk orgonakíséret, vagy egy fájdalmas hegedűszó...
Térjünk vissza a két passió-éneklésre. Valljuk meg, még talpraesett kórusokban is hiányt szenvedünk ilyenkor a megfelelő szólistákban. Aztán jönnek a kifogások: én nem leszek itthon, és pénteken nem jövök, én vasárnap, nekem előbb el kell mennem, stb... Igen valahogy őket nem érintette meg a jézusi hívás, miszerint hagyjuk már a földi dolgokat..., legalább ilyenkor. Két nap a 365-ből, amikor igazán csak Istenre kéne figyelnünk, és rá áldozni szinte minden percünket. Ez a két nap komoly készületet igényel. Jó, ha a kórus lelkileg is felkészül - máshogy fog megszólalni.
Meg kell említeni a kritikát, de nem leszólásként. Sajnos az a szemléletmód uralkodik ma, hogy "ha nincs ló, jó a szamár is". Nem. Nem jó. Ha nincs megfelelő énekes, ne adjuk elő. Miért érezné át a megváltás misztériumát a padban ülő hívő, amikor a kórusról majd' leszédülő nyolcvan éves "Péter" felkiált: "Neeem vagyok!" Vagy a kopott basszbariton "Jézus": "Szoomjúhozom." Miért kellene ettől lelki élménynek lenni? Egyáltalán nem következik be. És Werner atya tehetsége ide-oda, ma nem alkalmas ez a fajta passió a templomi éneklésre. Ügyes karnagyok megoldják transzponálással, de azt sem lehet a végletekig, hiszen Jézus és Péter közt több mint egy oktáv tátong...
Hazánk egyik katedrálisában a szolgáló szerepéből csak egy halvány, igen magas hangot lehetett hallani. Itt a káptalannal együtt fakadt mosolyra a kórus. Méltó ez nagypéntekhez?
Sajnos olyan helyek is vannak, ahol a felolvasást választják, még mielőtt kipróbálnánk énektehetségüket. "Nekünk ez úgysem megy...", és a szentélybe felállnak, majd felolvassák a szerepeket az énekes könyvből.
Siralmas tehát hazai passió-éneklésünk. Figyeljük majd meg két-három hét múlva (három hét múlva már "Surrexit!").
Mindenkinek megvannak a saját tapasztalatai minden bizonnyal. Viszont ne menjünk bele olyan verziók előadásába, amely inkább méltatlansághoz vezet, mintsem a megváltás misztériumának teljes átéléséhez.
A YouTube keresőjébe csak annyit írtunk be: "passió". Íme, ezeket találtuk:
És ami talán méltó is:
Csupán annyit szeretnénk, ha ismét átgondolnánk, hogyan tovább. Mi lenne az, ami a valóban méltó ünneplést szolgálná?
A passió-éneklésről szóló cikkünk előtt fel kell csillantanunk egy hiteles és máig élő egyházzenei irányzatot, mely a bizánci. A magyaroknak különös módon kedves Bizánc, hiszen ne menjünk messzire, Szent László királyunk lánya, (Szent) Piroska, bizánci császárné volt...
A bizánci szertartású görög Egyházban a VI-XV. században énekelt egyszólamú dallamokat jelenti elsősorban a bizánci zene. A Szent Efrém Férfikarnak köszönhetően mára közismertté váltak ezek a dallamok. Üdvözlendő, hogy hűen ápolják több ezer évszázados hagyományukat.
A címként szereplő mondat egy tanulmányból való, melyet Dr. Dimitris E. Conomos írt. Ilyet római katolikus egyházzenésztől is alig hallani, nemhogy vezető személyektől. Hogyne, a közmédia néhány nappal ezelőtti adásában, melyben a katolikus egyháznak szánt időt töltötték ki, a gitáros mise éltetése folyt. Divat? Igen. Az volt. Az volt a kommunizmusban, de jó lenne ezen túllépni, és részt venni a hagyomány ápolásában, melyből, mint igazi és eredeti tőről igaz vesszők és új élet fakadhat.
Hallgassunk meg most egy csodálatos bizánci éneket az egyik nagyböjti vesperásból:
A Bartók Rádió Musica Sacra című műsorának ma délelőtti adásában beszélgetést hallhattunk Verő Tamás rabbival és Földváry Miklós István liturgiatörténésszel. Ilyen beszélgetés már kétszer is volt a rádióban, szintén velük.
A The Independent című angliai újság internetes oldalán felteszi a kérdést: Juan Diego Flórez a legjobb tenor a világon?
A 41 éves tenorista most szép, világos tónusú hangon énekli az olasz operákat, de az évek előrehaladtával ez változik. Korábbi lemezfelvételeihez képest is változott a hangja. Nemrég megjelent, L'amour című CD-jén francia romantikus áriákat énekel, melyek közül némelyik furán hat Flórez rajongói táborában. (A CD-t ebben a hónapban adja ki a Decca.) Selymes beszéde, könnyed szárnyalása, fénnyel teli hangszíne - lírai tenor. Saját bevallása szerint szeret új operákat tanulni, és érzi, hogy 40 éves kora körül változik a hangszíne.
Szükséges számára a jó fizikum, a sport. Ahogyan a sportban koncentrál, azt átviszi az éneklésbe: a koncentrálás és a technika itt is fontos.
Peruban nemzeti hős. 2008-ban kötött házasságot feleségével, Júliával - ezt a TV élőben közvetítette. Két gyermekük van. Az első baba születése előtt még operát énekelt, amikor adrenalin szintje igen emelkedett volt, nem sokkal később pedig már a születés pillanatait élhette át.
Fontos számára (több énekessel ellentétben), hogy a munkájától ne álljon távol a családi élet. Szereti családját, és sok időt tölt velük. Ez pedig nincs rovására kiváló, talán világelső eredményének.
A cikk aktualitását összekötjük nagyböjttel, és Flórez előadásában meghallgatunk egy részletet Rossini Stabat Mater című művéből.
Hogy az olvasó képet (hangot) kapjon az említett tenorista jelentőségéről, hallgassuk meg Luciano Pavarotti előadásában is a részletet:
Következő cikk: Passióéneklés virágvasárnap és nagypénteken; passió a zeneirodalomban. Legnagyobb ünnepünk első szakasza elé - zenei és hitbéli megfontolások.
