Nos, van mit írnunk most is. Egy tapasztalt kórus már nagyböjtöt megelőzve elkezdi a felkészülést. Szemlét tart, hogy mi vár rá a nyári szünetig, és tematizálva elkezdi a felkészülést. Elosztja a karnagy a szólistákat, a virágvasárnapi (nehezebb) passió turba részeit pedig elkezdik gyakorolni. Onnantól egészen az előadás napjáig gyakorolni kell, vagyis ébren kell tartani. Nem lehet sutba dobni, hogy már tudjuk. Talán sántít ez a hasonlat is, de az ember, amikor megtanul beszélni, nem hallgat el utána több évre... Ébren kell tartani, mert a virágvasárnapi passió háromévente váltakozik. A nagypénteki János-passió állandó. Minden évben az van. Ezért könnyebben gyakorolható. Az a kórus, ahol heti két próba van, felváltva gyakorolja a passiókat. Egyik nap a vasárnapit, másik nap a péntekit. Kihagyni nem érdemes, főleg egy amatőr kórusban.
Sajnos a szép éneklés elé került mint szempont az idő. Mivel a pap az egyházközség vezetője (liturgikus szempontból főleg), ezért minden neki van alárendelve. Főleg azért, mert ideje be van osztva a több misézőhely miatt. Ha csak egy helyen van teljes virágvasárnapi szertartás, az üdvösebb, mint itt is-ott is belekapni, és végül semmit nem csinálni szépen, méltó módon. Az olvasmányok és evangéliumok rendszerint már a rövidebb formában hangzanak el...
Virágvasárnap a zsinat utáni reform óta (előtte sem volt hosszabb) meglehetősen karcsú. Amit mindenféleképp elvégez a szertartást vezető (pápa, püspök, pap), az az ágak megszentelése, evangélium és az ágakkal való bevonulás. Ez különösebben nem nyújtja a mise hosszúságát, mert bűnbánati rész itt már nincs. Tehát egyedül a passió éneklése "nyújt" a misén.
A lényegi kérdés itt is az, hogy mennyi időt szánunk Istenre? Persze ki hallgatna szívesen fél órán keresztül hamis éneklést, enyhén ittas Pilátus-félék kajabálását? Viszont érdemes belegondolni a zeneszerzők által komponált passiók világába...
Klasszikus és igen gyakran (minden évben) előadott passió a Bach-féle. Mellé tartozik a Stabat Materek sokasága, vagy például Liszt Via crucis-a. Ezek nélkül nincs nagyböjt.
Azért említsünk meg egy kicsit ide tartozó műfajt is, a keresztutat. Hiszen az is passió. A legális egyházi énekek gyűjteményében egy változat található keresztútkor való éneklésre: "Szívünk, lelkünk most kitárjuk." Sem az Éneklő Egyházban található nem használatos - csak azért, mert Éneklő Egyház, sem pedig egyéb dallamok. Esetleg a helyi plébános elfogad néhány használható dallamot. Aktív fiatalok gitárt ragadnak kezükbe, tövist raknak barátjuk fejére, köntöst a másikra, és elindulnak a hegyoldalon. Jó dolog megjeleníteni, feleleveníteni Jézus szenvedését, de törekedjünk a mélységre. Az a lelki és pszichikai mélység, melyet egy Bach-passió hangszerelése tükröz, soha nem fog visszaadni egy gitár.
Bach zenéje olyan mélységekbe hat, amire ilyenkor a keresztény léleknek szüksége van. A liturgia nagyböjtben nemhogy a hangszerek használatát, hanem még az orgonáét is korlátozza, szinte tiltja. Nagycsütörtökön a Rómába zarándokló harangokkal együtt az orgonasípok is elhallgatnak. Nagypéntek misztériumába mégis ez a jól hangszerelt mű, a Bach-passió (bármelyik) képes bevezetni minket. Persze ezt a liturgián kívül tesszük meg, hiszen a liturgia ilyenkor nem engedheti meg a koncertszerűséget.
Nagyböjt vasárnapjain jó, ha megszólaltatunk egy-egy komolyabb művet: Kodály Stabat Matere, Pergolesi művei, vagy Bach-kantáták... Elég ilyenkor egy szólista és mellé halk orgonakíséret, vagy egy fájdalmas hegedűszó...
Térjünk vissza a két passió-éneklésre. Valljuk meg, még talpraesett kórusokban is hiányt szenvedünk ilyenkor a megfelelő szólistákban. Aztán jönnek a kifogások: én nem leszek itthon, és pénteken nem jövök, én vasárnap, nekem előbb el kell mennem, stb... Igen valahogy őket nem érintette meg a jézusi hívás, miszerint hagyjuk már a földi dolgokat..., legalább ilyenkor. Két nap a 365-ből, amikor igazán csak Istenre kéne figyelnünk, és rá áldozni szinte minden percünket. Ez a két nap komoly készületet igényel. Jó, ha a kórus lelkileg is felkészül - máshogy fog megszólalni.
Meg kell említeni a kritikát, de nem leszólásként. Sajnos az a szemléletmód uralkodik ma, hogy "ha nincs ló, jó a szamár is". Nem. Nem jó. Ha nincs megfelelő énekes, ne adjuk elő. Miért érezné át a megváltás misztériumát a padban ülő hívő, amikor a kórusról majd' leszédülő nyolcvan éves "Péter" felkiált: "Neeem vagyok!" Vagy a kopott basszbariton "Jézus": "Szoomjúhozom." Miért kellene ettől lelki élménynek lenni? Egyáltalán nem következik be. És Werner atya tehetsége ide-oda, ma nem alkalmas ez a fajta passió a templomi éneklésre. Ügyes karnagyok megoldják transzponálással, de azt sem lehet a végletekig, hiszen Jézus és Péter közt több mint egy oktáv tátong...
Hazánk egyik katedrálisában a szolgáló szerepéből csak egy halvány, igen magas hangot lehetett hallani. Itt a káptalannal együtt fakadt mosolyra a kórus. Méltó ez nagypéntekhez?
Sajnos olyan helyek is vannak, ahol a felolvasást választják, még mielőtt kipróbálnánk énektehetségüket. "Nekünk ez úgysem megy...", és a szentélybe felállnak, majd felolvassák a szerepeket az énekes könyvből.
Siralmas tehát hazai passió-éneklésünk. Figyeljük majd meg két-három hét múlva (három hét múlva már "Surrexit!").
Mindenkinek megvannak a saját tapasztalatai minden bizonnyal. Viszont ne menjünk bele olyan verziók előadásába, amely inkább méltatlansághoz vezet, mintsem a megváltás misztériumának teljes átéléséhez.
A YouTube keresőjébe csak annyit írtunk be: "passió". Íme, ezeket találtuk:
És ami talán méltó is:
Csupán annyit szeretnénk, ha ismét átgondolnánk, hogyan tovább. Mi lenne az, ami a valóban méltó ünneplést szolgálná?
Nagyböjt vasárnapjain jó, ha megszólaltatunk egy-egy komolyabb művet: Kodály Stabat Matere, Pergolesi művei, vagy Bach-kantáták... Elég ilyenkor egy szólista és mellé halk orgonakíséret, vagy egy fájdalmas hegedűszó...
Térjünk vissza a két passió-éneklésre. Valljuk meg, még talpraesett kórusokban is hiányt szenvedünk ilyenkor a megfelelő szólistákban. Aztán jönnek a kifogások: én nem leszek itthon, és pénteken nem jövök, én vasárnap, nekem előbb el kell mennem, stb... Igen valahogy őket nem érintette meg a jézusi hívás, miszerint hagyjuk már a földi dolgokat..., legalább ilyenkor. Két nap a 365-ből, amikor igazán csak Istenre kéne figyelnünk, és rá áldozni szinte minden percünket. Ez a két nap komoly készületet igényel. Jó, ha a kórus lelkileg is felkészül - máshogy fog megszólalni.
Meg kell említeni a kritikát, de nem leszólásként. Sajnos az a szemléletmód uralkodik ma, hogy "ha nincs ló, jó a szamár is". Nem. Nem jó. Ha nincs megfelelő énekes, ne adjuk elő. Miért érezné át a megváltás misztériumát a padban ülő hívő, amikor a kórusról majd' leszédülő nyolcvan éves "Péter" felkiált: "Neeem vagyok!" Vagy a kopott basszbariton "Jézus": "Szoomjúhozom." Miért kellene ettől lelki élménynek lenni? Egyáltalán nem következik be. És Werner atya tehetsége ide-oda, ma nem alkalmas ez a fajta passió a templomi éneklésre. Ügyes karnagyok megoldják transzponálással, de azt sem lehet a végletekig, hiszen Jézus és Péter közt több mint egy oktáv tátong...
Hazánk egyik katedrálisában a szolgáló szerepéből csak egy halvány, igen magas hangot lehetett hallani. Itt a káptalannal együtt fakadt mosolyra a kórus. Méltó ez nagypéntekhez?
Sajnos olyan helyek is vannak, ahol a felolvasást választják, még mielőtt kipróbálnánk énektehetségüket. "Nekünk ez úgysem megy...", és a szentélybe felállnak, majd felolvassák a szerepeket az énekes könyvből.
Siralmas tehát hazai passió-éneklésünk. Figyeljük majd meg két-három hét múlva (három hét múlva már "Surrexit!").
Mindenkinek megvannak a saját tapasztalatai minden bizonnyal. Viszont ne menjünk bele olyan verziók előadásába, amely inkább méltatlansághoz vezet, mintsem a megváltás misztériumának teljes átéléséhez.
A YouTube keresőjébe csak annyit írtunk be: "passió". Íme, ezeket találtuk:
És ami talán méltó is:
Csupán annyit szeretnénk, ha ismét átgondolnánk, hogyan tovább. Mi lenne az, ami a valóban méltó ünneplést szolgálná?
