Március 21-én lesz 330 éve, hogy megszületett Johann Sebastian Bach. A Müpa ebből az alkalomból 24 órás „Bach-ügyeletet” tart. Március 20-án este 10-től 21-én este 10-ig neves magyar és külföldi orgonaművészek tizennégy koncerten játsszák el Bach összes orgonaművét egy gondosan felépített tematika szerint. A bázist természetesen a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonája adja. A hangulat kötetlenebb lesz a szokásos komolyzenei hangversenyekénél: éjjel a színpadon babzsákokon lehet heverészni zenehallgatás közben, és kipróbálható, melyik helyről legjobb a hangzás. Az éjszakai hangversenyeket különleges fényfestések kísérik majd. A Müpa Üvegtermében és Előcsarnokában is lesznek programok (Nyitott orgonaműhely, Bach-Café, orgonalecke), sőt még orgonaleckét is vehetnek azok, akik szeretnék kipróbálni ezt a csodálatos hangszert. (forrás: mupa.hu)
Ma Dohnányi Ernő Stabat Mater című oratórikus művének hallgatásával van lehetőségünk arra, hogy elmélkedjünk a szenvedés, lemondás, böjt, bűnbánat titkáról.
Február 17-ig a blog a karnevál jegyében telik. Olyan zeneműveket hallhatnak majd itt, amelyek témája a farsanggal, karnevállal, bállal kapcsolatos.
Izgalmas zenék várják!
Íme egy újabb különlegesség:
Farsang ideje van. A nagyböjt előtti időszak jellegzetessége, hogy bálok, mulatságok, jelmezes felvonulások zökkentenek ki minket a mindennapok monoton, szürke (néha azért szép) egymásutánjából.
Most, az újrainduló blog első zeneszáma legyen ehhez illő. Öröm az újraindulás fölött, öröm a tavaszra és megújulásra való várakozásunk fölött, öröm a méltó bűnbánat előtt, öröm, mert létezünk az Isten alkotta földön, ahol megannyi szépség és jóság vesz minket körül - néha észre sem vesszük...!
Camille Saint-Saens közismert műve Az állatok farsangja. Ebből hallgassuk meg a Finálét.
Ez most egy télkezdő zeneszó, Robert Schumanntól a Kinderszenen. 1838 márciusában így írt Schumann Clarának: „... Rájöttem, hogy semmi
nem ad jobban szárnyakat a képzeletnek, mint a feszültség, a vágyakozás
valami után, ez történt mostanában is, miközben leveledre vártam, egész
kötetre valót komponáltam - csodálatosat, bolondosat, ünnepélyeset -,
csak nézel majd, ha egyszer eljátszod... Örömet lelsz majd bennük, de
természetesen feledned kell virtuóz mivoltodat... Minden látható itt,
könnyűek, mint a buborék..."
A zenét hallgatva igazi decemberi hangulatunk támad, álmodozni kezdünk...
"Egyszerűen csak a zene szépségeit élvezem és csodálom Mozart bámulatos
művészetét, amely a hat hang mindegyikének megadta a maga saját és
különleges karakterét és minden egyes cselekvő személyt éles árnyalással
választott el a többitől, úgyhogy - teljesen megfeledkezve az abszolút
valószerűségről - a feltételezett valóság mélységét csodálom, s a józan
emberi értelmem elhallgat." Csajkovszkij
Maurice Duruflé elsősorban az orgonazenét illetve egyházzenét kedvelők körében ismert - nekik kell is ismerni ezt a nevet. A klasszikus zenét kedvelők viszont tegnap egy újabb élménnyel gazdagodhattak. Igaz, nem mindenki, és nem mindenhol. Szerda este ugyanis Szolnokon a belvárosi templomban többek között Duruflé Requiemje is elhangzott.
Ha a klasszikus értelemben vett kritika lenne most ez a cikk, akkor ide illene az, hogy sajnos nem telt meg a templom. De, talán így is érezzük ennek a gondolatnak a súlyát...
Az est során négy mű hangzott el:
S. Rachmaninov: Vocalise Pálúr János orgonaátiratában
Francis Poulenc: Litanies a la Vierge Noire (1936)
Improvizáció egy Duruflé témára
Maurice Duruflé: Requiem (1947)
Az első művet Pálúr János orgonaművész adta elő. A második műben a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus csatlakozott, Molnár Éva vezényletével. Az improvizáció szintén Pálúr János csodálatos előadásában hangzott el. (Pálúr János neve nem ismeretlen blogunk olvasói számára, hiszen köztudott, hogy ő is Baróti-tanítvány.)
Duruflé Requiemjének előadói: Turi Melinda (mezzoszoprán), Szűcs Ferenc (bariton), Kiss Lúcia (gordonka), Pálúr János (orgona), a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, Canto Armonico Énekegyüttes. Vezényelt: Kiss Csaba.
Az ő gondolatai jelentek meg a műsorlapon is:
"Mozart vagy Verdi Requiemjének hangjai minden zenehallgató számára ismerősen csengenek. A mai hangversenyen a halotti miseszöveg egy nálunk talán kevésbé ismert megzenésítésével találkozhatnak. A francia zeneszerző, Maurice Duruflé Requiemje témáit főként gregorián dallamok képezik, ahogy az a szerző más darabjaiban is előfordul. Az 1947-ben keletkezett művet édesapja emlékére írta."
A hangverseny összességében különlegesnek és csodálatosnak mondható. Különleges azért, mert sokan még nem "szoktak hozzá" a romantikus vagy éppen a kortárs művekhez. Én büszkén mondhatom, hogy számomra Duruflé kortárs volt, igaz, csupán néhány évig... Csodálatosnak pedig azért, mert teljesen más dimenziót jelenített meg, mint Mozart Requiemje, valamint azért, mert az előadók talán száz százalékban át tudták adni azt, ami a szerző szándéka volt.
Két szó jutott eszembe a koncert végén: remény, realitás. Ez a zene abszolút reális volt. A téma, melyet Duruflé megzenésített (a requiemben), olyan mélységeket és ezzel együtt realitásokat tárt föl, amik fölött hajlamosak vagyunk ma elsiklani. Érdekes, ma valami miatt látnom kellett (egy kicsit akartam is) egy 101 éves nénit látni a koporsóban. Még ilyet nem láttam. Összement, kicsi volt, és tehetetlenül, kihűlve feküdt a ravatalon. Szóval azt akarom mondani, hogy Duruflé tökéletesen megzenésítette az élet végességét. Azt, hogy az Egyház tanítása szerinti három állapot valós, reális: pokol, tisztítóhely, mennyország. A harmadik tételben érezhető leginkább a zenéből, hogy tényleg létezik (és nem létezHET) a pokol. Egy rövid idézet a szövegéből: "védd meg minden meghalt hívő lelkét a pokol büntetésétől, és szabadítsd ki őket a tisztítóhely kínjaiból." Ezt Duruflé tökéletesen komponálta meg, a tegnap esti előadók pedig tökéletesen szólaltatták meg, és adták tovább számunkra, hallgatók számára.
Az ötödik, "Pie Jesu"-tétel kedvenc. Miért? Mert a kegyes Jézusról van szó benne, akitől örök békességet kérünk. Tudván, hogy bűnösök vagyunk, tudván, hogy kerülhetünk ide vagy oda, mégis, felsír a lélek (a hangszerek szaván) az üdvösség után. Ezután még három tétel előzi meg az utolsót, melyek során szintén a remény és kétség jár karöltve. De mi az élet? Nemde reménység és kétség együttvéve?
Az utolsó tétel, a kilencedik az "In Paradisum". Ennek legizgalmasabb pontja a vége. Nincs feloldás, nincs igazi záró akkord. A remény, mely soha nem fogy el, most jelenik meg igazán. De mit tesz? Mindent a végtelenül irgalmas Istenre hagy: ő oldhat fel mindent. Ő tehet igazságot, ő mondhatja ki a végszót. De a remény, a feloldódásban való remény kifejeződik. Várjuk a végső "feloldást", minden kereszt és minden jel alól, mely életünket végigkísérte. És ha Isten felold (mert csak ő oldhat fel) minket minden teher és minden próba alól, akkor élvezzük majd örökké az igazán tiszta, az igazán szép, és igazán teljes hangzatot, mely nem lesz más, mint Isten maga.
Budapesten, a Király utcában immár 10 éve működik Bősze Ádám Zenei Antikváriuma. A hangulatos helyen nemcsak a könyvek és kották közt böngészhetünk, hanem igazán finom kávét, de teát is lehet inni...
A házigazda, ha éppen ott van és nem a rádióban halljuk, nagyon készséges és barátságos - jó bemenni akár csak egy kávéra is, és közben ránézni Erkel litográfiájára az 1850-es évekből...
Budapest, Király utca 77. (Bejárat a Csengery utca felől.)
Az interneten olvasható leírás:
"Az antikvárium 2004 óta foglalkozik régi, ritka kották, zenei könyvek és
egyéb dokumentumok kereskedelmével. Havonta jelenik meg
újdonságértesítő az antikvárium friss szerzeményeiből, évente kétszer
pedig árverést tartunk, elsősorban magyar vonatkozású dokumentumokból. Az antikvárium rendszeresen részt vesz nemzetközi kiállításokon, Lipcsében, Frankfurtban, Londonban és Koppenhágában.
Bősze Ádám Zenei Antikváriuma tagja a Magyar Antikváriusok
Egyesületének (MAE) és az Antikvár Könyvkereskedők Nemzetközi
Szövetségének (ILAB)."
Itt összegyűjtöttünk néhány felvételt a ritkán hallható Requiemek közül. Ugyanis nemcsak Mozart és Verdi komponált ebben a témában, hanem még mások is.
"Intézetünk címében Liszt Ferenc nevét viseli. E név nem hiú pompa, hanem szigorú figyelmeztető." - mondta Dohnányi Ernő főigazgatói székfoglalójában.
Liszt Ferenc egy olyan, magát mindig magyarnak valló zeneszerző, aki sarkköve a magyar komolyzenének. Az ő karmesteri elképzelését tükrözi máig a pulpitus, és a karmester ma látott szerepe, jellege. Zongorajátéka meghatározó és ösztönző. Zenei stílusa pedig olyan mélységeket érint és hoz felszínre, ami minden zeneértő és zeneérző ember számára szükséges.
Többet kellene hallgatnunk Lisztet...
Arthur Rubinstein előadásában hallgassa meg Liszt Ferenc: La campanella című művét.
A cím kis harangot jelent, vagy kis csengőt. A dallam is erre emlékeztet. Paganini művek szolgáltak alapul a zene megírásakor. A végleges verziót 1851-ben adta ki.
Liszt Európa szerte nagy „sztár” volt, többen úgy tartják hogy korának
legjobb zongoristája. Ez a virtuozitás a zeneművekre is jellemző, Liszt,
Chopin vagy például később Rachmaninov műveit a legnehezebb eljátszani,
és a La campanella is ezek közé tartozik, néha két hang között amit egy
kézzel kell játszani 46 centi van.
"Csak ennyi és ennyi hang van egy oktávban, és az ember mégis (...) több millióféleképpen kombinálhatja ezt a néhány hangot. Egyszer egy zenész azt mondta nekem, hogy az ember sose kaphatja meg kétszer ugyanazt a dallamot." Agatha Christie
Október 17-én, vagyis MA este 20:20-kor az M1-en kezdődik a Virtuózok című műsor!
Némethy Attila bevallotta, hogy eleinte idegenkedett a műsortól, ám a forgatás elején meglátta, hogy itt fantasztikus dologról van szó: mindenki azért dolgozik, hogy a komolyzene közelebb kerüljön az emberekhez.
„A zene az érzelmek gyorsírása. Azok az érzelmek, melyek csak nagy körülményességgel írhatók körül szavakkal, közvetlenül megnyilatkozhatnak a zene által.” Lev Tolsztoj
"Elképesztő előadói tehetsége volt: amit kigondolt, azt véghezvitte. Ő inkább zenész volt, nem zongorista: Beethoven-játéka kapcsán éreztem, hogy nem a zongorával együtt fejlesztette a koncepcióját, hanem ráerőszakolta a hangszerre az elképzelését. Ritkán volt kedve gyakorolni, de amikor igen, olyankor azért gyakorolt olyan sokat, mert addig nem nyugodott, amíg nem szólalt meg az általa elképzelt hang. A zenélési vágya és igénye volt a legnagyobb, és így mindent el tudott hitetni, még akkor is, ha voltak melléütések." (Prunyi Ilona Fischer Annie-ról, in müpa magazin, 34-35.)
Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész.
Édesanyja zongoratanárnő volt, így már nagyon korán megismerkedett a komoly zene világával. Hegedülni viszonylag csak későn, kilenc évesen kezdett Lányi Margit tanárnőnél. Elmondása szerint ekkor tanulta meg a szakmához szükséges munkamorált, ami megalapozta későbbi karrierjét. Volt olyan óra, amely reggel kilenctől délután ötig tartott, s 1966-ban még az angliai labdarúgó-világbajnokság döntőjének megtekintéséről is le kellett mondania a gyakorlás érdekében.
1973-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Kovács Dénes tanítványaként. Tanulmányai során több jeles művésztől is tanulhatott: Simon Alberttől, aki a főiskolai zenekar vezetője volt; valamint Kocsis Zoltánnal együtt egy évig járt Kurtág Györgyhöz. Még abban az évben, mikor befejezte az egyetemet, Kovács Dénes felkérte tanársegédéjének. Már akkor ismert hegedűsnek számított, ami sokat segített neki kezdő tanárként. 1978-ban az intézmény adjunktusa, 1989-ben docense lett, 1978 óta vezeti a különleges tehetségek osztályát.
Pályája kezdetén több rangos versenyen is sikeresen szerepelt. 1971-ben nővérével, Szenthelyi Judittal második díjat nyert a budapesti Weiner Leó kamarazene-versenyen, majd 1973-ban Schiff Andrással első díjat nyertek, 1975-ben pedig szintén első helyezést ért el a Magyar Rádió Hegedűversenyén.
1988-ban megalapította a Magyar Virtuózok Kamarazenekart a főiskolán végzett tehetséges tanítványaiból. 1999-től nem csupán művészeti vezetője, de karmestere is lett az együttesnek. 1990-ben az amsterdami Concertgebouw Nagytermében mutatkozott be az együttes, s az ottani siker a következő években számos külföldi meghívást hozott. Európa és Ázsia több országában is megfordult az együttes, mint például Olaszország, Portugália, Ausztria, Japán és Dél-Korea legjelentősebb koncerttermeiben.Oktatói tevékenységét nem korlátozta le az ország határain belülre. Számos mesterkurzust tartott a Greensboro Fesztiválon (Egyesült Államok),valamint Finnországban és Brazíliában is. Hazai tanítványi közül többen is nemzetközi karriert futottak be szólistaként, mint például Falvay Attila, Baráti Kristóf és Lendvay József. “...hihetetlen felelősség egyénekkel dolgozni: amikor ugyanis egy egyéni hangszeres leteszi egy tanár kezébe a hangszeres sorsát, az azt jelenti, hogy öt év múlva, amikor diplomázik, akkor valahol az a tanár döntötte el, hogy az életben mire fog jutni…” (Fidelio, Bokor Gabriella: Hegedű-lélektan).
Mikor elindította a hangverseny-maratont, amin egy nap alatt négy koncertet ad, eszébe sem jutott rekordot állítani. Az ötödik hangverseny-maraton előtt kereste fel a Guinnes Rekordok magyarországi képviselője, miszerint ő még ilyet nem látott ezelőtt. A sikeres rekordkísérlet egy napon tíz órás hegedülést, zenélést jelentett.
Munkássága elismeréseként többek közt Liszt Ferenc-díjat (1986), MSZOSZ-díjat (1990) és Kossuth-díjat (2008) kapott.
